Megosztás | Megosztás Facebookon! Megosztás IWIW-en! Megosztás Twitteren! Nyomtatás
MÉSZÁROS TAMÁS–TÁTRAI MIKLÓS
A szerzők köszönetet mondanak Pitti Zoltánnak és Szecsei Istvánnak sokoldalú segítségükért.
*
: A privatizáció 20 éve Magyarországon
BEVEZETŐ
A privatizáció a rendszerváltást követően megvalósult legnagyobb átalakítást eredményező folyamatok egyike, mely jelentős mértékben hozzájárult a piacgazdasággal konform tulajdonosi struktúra kialakításához. A privatizáció szerepe, persze nem kizárólagos, mellette a gazdasági átalakulás motorja volt a zöldmezős beruházások sora, melyek a külföldi befektetések nagyobb hányadát képezték. Hasonló, fontos folyamatként értékelhető a kis- és középvállalkozások számának gyors növekedése is.
A rendszerváltással átalakultak a politikai berendezkedés keretei, mellyel párhuzamosan a piacgazdaság struktúrái, folyamatai is rohamtempóban kezdtek tért hódítani. Ezen gazdasági folyamatok katalizátora volt a privatizáció, amely – megfelelő törvények hiányában – spontán módon, még az 1980-as évtized utolsó éveiben indult el. A privatizáció a későbbiekben az egymást követő kormányok gazdaságpolitikája, esetenként azok közvetlen döntései alapján valósult meg, és érintette a nemzetgazdaság szinte minden elemét. Bár az állami vagyonról szóló döntések kormányzati szinten születtek, az előkészítésben és a végrehajtásban is kiemelkedő szerepe volt – az elmúlt két évtized során a nevében és feladataiban többször változó – a vagyonkezelői és privatizációs funkciókat ellátó, a kormány irányítása alatt működő szervezetnek.
A magántulajdon dominanciája hamar kialakult a nemzetgazdaságban, ezt követően a privatizáció az általános gazdaságpolitika helyett egyre inkább a költségvetési politika eszközévé, tartalékává vált. A privatizációs folyamat első tíz éve után már nem is a magánosításon volt az elsődleges hangsúly, az értékesítések az állam vagyonelemei közötti konverzióként jelentek meg.
A tanulmány a tények rögzítése mellett óhatatlanul elemez, értékel is. Mivel a szerzők résztvevői, irányítói voltak a folyamatnak, alapvető véleményük az, hogy ami történt szükségszerű és többnyire pozitívan értékelhető a nemzetgazdaság fejlődése szempontjából. Ennek megfelelően történelmietlennek tartják az egy-egy privatizációs tranzakciónak az adott korszaktól független, utólagos megítélését, vagy az aktuális világgazdasági válságból való kiindulást.
Tanulmányunk az értékesítési bevételek nagysága, a tranzakciók száma tükrében követi végig a privatizáció közel 20 évének menetét, főbb eseményeit, szabályozását.
Az áttekintés során az adott évekre a tranzakciók számára vetített értékesítési összbevételeket is vizsgáltuk, ennek alapján is markáns privatizációs szakaszok különíthetők el a korszakon belül. A mutatót segítségül vehetjük az egyes szakaszok sajátosságainak feltárásához.
Ez a megközelítés kissé el is tér a mereven, csak a kormányzati ciklusokhoz kötődő periodizációtól, de figyelembe veszi a gazdaságpolitikák változását, mint a privatizációs folyamat mögött meghúzódó tényezőt.
CÉLOK ÉS KÖVETELMÉNYEK
A magyar privatizáció sokféle módszert, eszközt magában foglaló, lépésről lépésre folyamatosan változó és fejlődő folyamat volt. Céljai és feladatai a különböző ciklusok parlamenti-kormányzati dokumentumaiban jelentek meg. Ezek közül elsőként az 1990. évi 20/1990. (III. 12.) Ogy.-határozatot kell említenünk az 1990. évi ideiglenes vagyonpolitikai irányelvekről.
Az országgyűlési határozat úgy foglalt állást, hogy az állami vagyon értékesítése során általában törekedni kell arra, hogy
– az értékesítés piaci áron történjék, elsősorban a kisrészvényesek vásárlását kell biztosítani;
– az értékesítéssel javítani kell a versenyviszonyokat, korlátozni kell a monopolhelyzeteket, még olyan áron is, ha ez az elérhető vételi ár kedvezőtlenebb pályázati ajánlat elfogadását teszi szükségessé;
– az intézményi befektetők (biztosítók, befektetési társaságok stb.) tulajdonszerzését az értékesítés feltételei ne zárják ki;
– a kedvezményes privatizációs hitelkonstrukcióhoz való hozzájutást az értékesítés feltételei elősegítsék.
1990-től 1995-ig évente országgyűlési határozatok születtek a vagyonpolitikai irányelvek rögzítése céljából, majd a privatizációs törvény foglalta össze a célokat és módszereket (l. később).
Összességében azt a megállapítást tehetjük, hogy a magyar privatizációt – a deklarált célok és követelmények, az egyes kormányzati dokumentumok eltérő megfogalmazásai, prioritásai ellenére – egyfajta közmegegyezésen alapuló vezérelv orientálta. Elmondhatjuk ugyanis, hogy a kormányzati politika mindenkor a piaci eszközök és eljárások elsődlegességének fenntartását támogatta, a befektetések ösztönzésére törekedett, miközben a privatizációs (és egyben költségvetési) bevételszerzésre való törekvés intenzitása az egyes politikai ciklusokban eltérő volt.
JOGI ÉS INTÉZMÉNYI KERETEK
A magyarországi gazdasági átalakulás egyik fontos vívmányának tekinthető a jogi és intézményi keretek korai és viszonylag teljes körű kialakítása, valamint az, hogy a külföldi tőke – elsősorban a nyugat-európai és észak-amerikai befektetők – nagy érdeklődést mutattak a magyarországi magánosítás iránt. A privatizáció kezdetét – még a rendszerváltást közvetlenül megelőző időszakban – az 1989. évi alkotmánymódosítás jelentette, amely deklarálta a tulajdonhoz való jogot, a vállalkozás szabadságát, és kinyilvánította a különböző tulajdonformák egyenjogú és azonos jogi elbírálását és védelmét. A módosított alkotmány gazdasági-jogi rendelkezései a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. számú törvény és az 1989. évi XIII. számú, úgynevezett „átalakulási törvény” előírásaira támaszkodhattak.
Az átalakulási törvény rendelkezései szerint a gazdasági társasággá átalakított állami vállalatok vagyonát megtestesítő üzletrészek, részvények törvényben meghatározott része fölött az állami vagyonkezelő szervezetek gyakorolták a tagsági (részvényesi) jogokat, az állami vagyonkezelő szervezetek létrehozásáról, működésének szabályozásáról külön törvény rendelkezett.
1990-ben három fontos, a privatizáció menetét és gyakorlatát meghatározó törvény született:
– az 1990. évi VII. törvény „Az Állami Vagyonügynökségről (ÁVÜ) és a hozzá tartozó vagyon kezeléséről”,
– az 1990. évi VIII. törvény „Az állami vagyon védelméről”,
– az 1990. évi LXXIV. törvény „A kiskereskedelmi, vendéglátó-ipari és fogyasztási tevékenységet végző állami vállalatok privatizációjáról” (előprivatizációs törvény).
Ez volt a privatizációs törvényhozás első hulláma.
Az 1990-ben megalakult Antall-kormány 1992-ben jelentette meg tulajdonosi és privatizációs stratégiáját, s ezt követően, erre a dokumentumra alapozva, döntően 1992-ben születtek meg a privatizációs joganyagok második hullámát képviselő privatizációs törvények.
Az 1992. évi LIV. törvény újraszabályozta az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) jogállását, mely szerint az állam tulajdonosi jogait a vagyonügynökség mint költségvetési szerv gyakorolja, amelyet a kormány a privatizációért felelős miniszteren keresztül irányít.
Az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság (ÁV Rt.) az 1992. évi LIII. törvény alapján jött létre azzal a céllal, hogy hatékonyan gazdálkodjék az állami vállalkozói vagyon stratégiailag kiemelten fontos elemeivel. A törvény szerint az ÁV Rt.-nek az állam tulajdonosi jogosítványait „vállalkozásszerűen, üzleti alapon, az adott piaci viszonyokhoz alkalmazkodva” kell használnia. Ugyan az ÁV Rt. portfóliójában voltak privatizálható állami részesedések is, működése alatt nagyon kevés privatizációs akciót hajtott végre. A szervezetet igazgatóság irányította. Az ÁV Rt.-ben az állam képviseletére, a részvényesi jogok gyakorlására a kormány a tárca nélküli minisztert jelölte ki.
Fontos állomás volt az állam vállalkozói vagyonának történetében a döntően addig a vagyonügynökség hatókörébe tartozó vagyon kettéosztása. Az ÁV Rt.-hez kerültek az akkori szándékok szerint tartósan állami tulajdonban maradó, nemzetgazdasági szempontból jelentős cégek, mint pl. a Magyar Villamos Művek, a villamosenergia-ellátás központi szereplője, a hazai erdővagyon közel 50%-át tulajdonló erdőgazdasági társaságok, a közúti személyszállítási szolgáltatások döntő hányadát ellátó Volán autóbusz-közlekedési vállalatok, vagy pl. a szerencsejáték állami monopóliumát megtestesítő Szerencsejáték Részvénytársaság. A privatizálható vagyon felett a vagyonkezelői jogokat az ÁVÜ gyakorolta, amely egyben folytatta ezen társaságok eladását.
AZ INTÉZMÉNYES PRIVATIZÁCIÓ SZAKASZAI MAGYARORSZÁGON
A privatizáció a 20 év során céljait, intezítását, technológiáját, szervezeti kereteit, de főleg eredményeit tekintve sok különbözőséget mutat. A tanulmány alapvetően a privatizációs bevételek, a tranzakciók és társasági vagyonelemek száma alakulásának tükrében követi végig a folyamat szakaszait, melyek természetesen markánsan elkülönülő kormányzati gazdaságpolitikákhoz is kötődnek. A megjelenített privatizációs szakaszok azonban kormányzati ciklusokat is átfednek, rávilágítva arra, hogy – különösen a rendszerváltozást követő első évtizedben az egymást váltó kormányok a piacgazdaság megteremtése fontos feltételének tekintették a magántulajdon dominanciáját a gazdaságban.
I. A tömeges privatizáció (1990–1994)
Az intézményes privatizáció első szakaszára a tranzakciók szinte hihetetlenül nagy száma nyomta rá a bélyegét.
Az állami tulajdonú vállalatokkal, társaságokkal kapcsolatos tranzakciók számát az első időszakban természetesen mindenképpen növelte az átalakulások, végelszámolások, vagyonvédelmi ügyek óriási mennyisége, de csak ha a szorosan vett privatizációkat, értékesítéseket vizsgáljuk, akkor is megállapítható ezen szakasz markáns elkülönülése a következőktől.
Az 1990–1994-es ötéves időszakban az értékesítések száma meghaladta az 1500-at, ami nem kevesebb, mint a közel 20 éves időszak értékesítési tranzakcióinak 60%-a!
Megjegyezzük, hogy egy-egy értékesítés sok esetben az üzletrészek vagy a részvénycsomag bizonyos hányadának eladását jelentette. Egy-egy társaság több részletben történő eladása külön-külön tranzakciónak minősül.
A tömeges privatizációs szakasz érdekes jellemzője, hogy az értékesítési tranzakciók ilyen aránya nem járt párban a privatizációs bevételek hasonló arányával. Az első ötéves privatizációs periódus értékesítési bevételei ugyanis a teljes, 1990–2008 közötti privatizációs időszak folyó áras összbevételeinek „csak” 16%-át teszik ki.
Itt jegyezzük meg, hogy a közölt adatok ehelyütt és a későbbiekben is a mindenkori privatizációs szervezetre vonatkoznak, azok statisztikáin alapulnak. Bár kisebb mértékben, de más szervezet (pl. minisztérium, Kincstári Vagyonigazgatóság) által kezelt vagyon esetében is fordulhatott elő privatizáció, amit a számok nem tartalmaznak.
2
Amennyiben megvizsgáljuk azt, hogy mekkora lehetett egy „átlagos”, vagy „tipikus” tranzakció nagysága, úgy erre a szakaszra egy 250 M Ft-os (folyóáras) értéket kapunk. Ez természetesen nagyon leegyszerűsítő megközelítés, de több dologra is rávilágít, főképpen a következő szakaszokkal történő összevetéskor.
Kevés milliárdos nagyságrendet elérő ügyletet találunk ebben az időszakban, csak néhány igazán kiemelkedő tranzakció haladja meg ezt a szintet. Egy fontos kivétel a Matáv (Magyar Távközlési Rt.) első tranchjének 1993-as, 80 Mrd Ft-ot meghaladó üzlete, ami már a következő szakasz tranzakcióit vetíti előre.
Ebben a szakaszban tipikusnak mondható, hogy a teljes bevétel döntő részét a tranzakciók viszonylag szűk szegmense adta. Azaz a tipikus kép jóval inkább az volt, hogy a fontos, nagy tranzakciók mellett rengeteg kicsi, alacsony bevételt hozó eladás történt. (1992-ben például a tranzakciók 14%-a hozta a bevétel 80%-át.) A bevételek ilyen jellegű koncentrációja – amint majd látni fogjuk – még inkább fokozódott a következő periódusokban.
A privatizáció első szakaszában így a bevételi szempont a nagy tranzakcióknál még tetten érhető, de a privatizációs folyamat elsődleges aspektusa leginkább a privatizáció önmaga, azaz, hogy az adott vagyonelem működtetését magántulajdonos végezze a nem kellően hatékony állam helyett.
Markánsan tetten érhető a szándék, hogy a privatizáció a működő tőke beáramlását segítse elő. A privatizációhoz olyan elképzelések is társultak, hogy a tulajdonosváltást vélhetően követő friss tőkebevonás segítheti a vállalatokat a felszínen maradásban, ami fékezheti a nemzeti összterméknek a rendszerváltáshoz kapcsolódó visszaesését. Tény, hogy a remélt pozitív hatások nem mindig következtek be.
A privatizáció az első években alapvetően politikai kérdés volt. A piacgazdaság feltételezi a magántulajdon döntő szerepét, a jól működő demokrácia pedig elképzelhetetlen piacgazdaság nélkül. A privatizáció végigvitele – az elfogadott szemlélet szerint – a demokrácia szükséges feltétele. A rendszerváltás utáni, Antall József miniszterelnökségével megalakult első kormány fő szempontjai a privatizálás esetében a gyorsaság és a külföldi tőkére történő nagymérvű támaszkodás volt. A privatizáció első öt éve lényegében elvégezte, illetve előkészítette a rábízott munka dandárját.
Már az első szakasz tranzakcióinak eredményeként jelentősen átalakult a vállalati szerkezet, az állami vállalatokból, „versenyképtelen dinoszauruszokból” társaságok jöttek létre, sorsukat később a tulajdonos tőkeereje, szándékai, a menedzsment minősége alakította.
A privatizáció első szakasza rendkívül gyorsan ment végbe. Jellemzően a vállalateladások piaca kínálati volt („áruházi kiárusítás” jellegű), részben emiatt is az értékesítési árak, a részvények, üzletrészek árfolyama gyakran mélyen a jegyzett tőkéből levezethető érték alatt alakult. A vállalatok tárgyi eszközei több esetben eleve kevesebbet érhettek egy terjeszkedő, valószínűleg kapacitásfelesleggel is rendelkező külföldi befektető részére, miközben fontosabb lehetett az adott társaság piaca.
Útkeresés, privatizációs technikák az első szakaszban
Az előprivatizációs program
E program a kereskedelmi, vendéglátó- és szolgáltatószféra egységeinek, bérleményeinek magánkézbe adását, a hazai magántulajdonosi réteg erősítését célozta. A programot a Németh-kormány alatt (1989) kezdték kidolgozni, és 1990. szeptember 18-án született döntés róla (LXXIV. törvény). A versenytárgyalásokon csak magyar vállalkozók vehettek részt. A törvény felsorolta azokat a vállalatokat, amelyeknek boltjait (egységeit) fel kellett kínálni eladásra.
Az ÁVÜ által felkért vagyonértékelők vagyonleltárt és vagyonértékelést készítettek, kikiáltási árat határoztak meg. A versenytárgyalásokat eleinte nagyrészt a korábbi tulajdonosok szervezték meg, később tanácsadó cégek is bekapcsolódtak. Erős verseny alakult ki a viszonylag alacsony tőkeigény miatt.
Az első privatizációs program
1990 szeptemberében indult útjára az első privatizációs program, amely a fejlett nyugat-európai országokban is alkalmazott privatizációs módszereket kísérelte meg átültetni a magyar gyakorlatba. Nem titkolt célja volt a különböző privatizációs eljárások, technikák kipróbálása. Az ÁVÜ tapasztalatokat kívánt szerezni a nyilvános részvényértékesítésre (tőzsdei bevezetésre), a vevők nyílt, illetve zártkörű pályázatokon való versenyeztetésére, új tulajdonos(ok) tőkeemelés révén történő bevonására, valamint a munkavállalói részvények alkalmazására. A tanácsadók kiválasztását pályázat segítségével hajtották végre. Ugyanakkor az ÁVÜ magának kívánta fenntartani a döntést a társasággá alakulásban, a szervezeti döntésekben és az eladásban. Programjelleget az kölcsönzött a folyamatnak, hogy az akkor egyébként igen élénk külföldi érdeklődés mellett 20 vállalatot egységesen hirdettek meg tanácsadói pályázatra, illetve későbbi értékesítésre.
Az 1990 szeptemberében meghirdetett program a nemzetgazdaság szinte teljes keresztmetszetét reprezentáló, magyar viszonylatban jelentős és az átlagnál jobban gazdálkodó, 20 vállalatot ölelt fel. Az önkéntesen jelentkezett cégek éves forgalma mintegy 100 milliárd forint, eszközállományuk közel 70 milliárd forint volt.
A gyakorlatban privatizációra 1994-ig a cégek alig valamivel több mint a felénél került sor, és összességében 22 Mrd Ft-os privatizációs bevétel jelentkezett.
A második privatizációs program
A második privatizációs program a vállalati vagyonkezelő központok
Ezek a vagyonkezelő központok maradtak egyes esetekben állami tulajdonban az állami vállalatból társasággá történő átalakulás, az egyes üzleti egységek kiválása és privatizációja után.
 
3
privatizációját jelentette.
Az az úgynevezett kiüresedett (vagyoni jogokkal, termelő-, szolgáltatóegységgel már lényegében nem, ugyanakkor adósággal és különböző egyéb jogokkal rendelkező) vállalatok szervezeti, jogi és pénzügyi helyzetének áttekintését, az állam tulajdonosi érdekeinek érvényesítését célozta. A program egészébe összesen 85 vállalat került bevonásra több mint 82 Mrd Ft összértékű saját vagyonnal. Az elsődleges cél a szakmai befektetők részére történő értékesítés volt; ennek meghiúsulása esetén a vagyonügynökség az érintett vállalati központok felszámolására tett javaslatot.
A decentralizált privatizáció
E program a kis- és közepes méretű állami vállalatok privatizációjának felgyorsítására jött létre. Az önprivatizációs program első szakasza 1991-ben kezdődött, és 1993-ban fejeződött be.
Az önprivatizációs programban a szakértő cégeknek jelentős szerep jutott. Az ÁVÜ 129 szakértő cégnek biztosította a részvételi jogot. Első lépésben társasággá alakították a vállalatokat, az ÁVÜ-t képviselve tulajdonosi funkciókat láttak el (az átalakulás és az értékesítés közötti időszakban), versenytárgyalást írtak ki, és lebonyolították az értékesítést. Az átalakításért a vállalatoktól kapták díjazásukat, míg a sikeres eladásért az ÁVÜ fizetett a szakértőknek. A program figyelemmel kísérése, ellenőrzése, az információszolgáltatás céljából az ÁVÜ saját céget hozott létre.
Kisbefektetői részvényvásárlási program
A program az állami vagyon privatizációjának gyorsítására szolgált. Abba olyan vállalatok kerülhettek be, amelyeknél a tulajdon legalább 51%-a szakmai befektetők kezében volt. A program két alrendszerben valósult meg:
1. Részletfizetési alrendszer: minden nagykorú, Magyarországon állandó lakhellyel rendelkező magyar állampolgárnak 100 ezer forintos keret állt rendelkezésére, ebből vásárolhatott egy „csomagot” az ÁVÜ által felajánlott kínálatból. Ez a módszer azonban nem volt eredményes.
2. Kárpótlásijegy-alrendszer: a kisbefektetőirészvény-vásárlási programba bekapcsolódhattak a kárpótlási jegyet alanyi jogon szerzett vagy az alanyi jogon szerzett személyektől örökölt kárpótlási jegy tulajdonosai. Ha valaki ily módon vásárolt részvényt, akkor a részvénykeret nem volt korlátozott.
Ennek keretében csak a kísérleti szakaszig sikerült eljutni, amelyben két társaság részvényeinek kibocsátására került sor. Az egyik a Soproni Sörgyár, a másik a Pannonplast Rt. volt.
A privatizáció technikáját, formáját tekintve végül a tőkepiaci tranzakciók (nyilvános forgalombahozatalok és zártkörű elhelyezések), valamint a nyilvános pályázatok kerültek ki győztesen a teljes privatizációs folyamat egészét illetően. Ezek bizonyultak ugyanis a leginkább objektív árfolyamot kialakító technikáknak.
A legnagyobb ügylet 1993. évben a Matáv december 22-én befejeződött privatizációja volt. Az ország egyik legnagyobb és legfontosabb vállalata 30%-át adták el szakmai befektetőknek, és közben 10%-ot pénzügyi befektető vásárolt meg konvertálható elsőbbségi részvények formájában. A lényegében 4 hónap alatt végrehajtott tranzakció a magyarországi privatizáció majdnem minden elemét tartalmazta, kiegészítve a koncessziós pályázattal. Az eredetileg 60 milliárd forint körüli alaptőkéjű Matávnál több ütemben alaptőke-emelést kellett végrehajtani.
A rendkívüli kiélezett körülmények között folyó versenyben a világ legnagyobb hírközlési vállalatai vettek részt, és a tendert végül is a Deutsche Telekom és az Ameritec vállalatokból létrejött konzorcium, a MagyarCom nyerte meg. Az ügylet teljes bevétele 87,5 Mrd Ft volt ebben a privatizációs időszakban.
Jelentős tranzakció volt az EGIS Gyógyszergyár privatizációja. Itt a vállalat részvényeinek 30%-át az Európai Beruházási és Fejlesztési Bank (EBRD) vette meg, pénzügyi befektetőként. Az ügyletből összesen 4,8 Mrd Ft privatizációs bevétel érkezett be.
A készpénzes bevételek mellett a privatizációs szervezetek feladata volt a kárpótlási jegyek piacról történő felszívása.
A Magyar Országgyűlés hosszas politikai vita után a II. világháború befejezését követő államosítások, a politikai üldözések vagy egyéb igazságtalanságok „kárvallottjainak” részleges kompenzációja céljából fogadta el a kárpótlási törvényeket (1991. évi XXV. törvény, 1992. évi XXIV. törvény, 1992. évi XXXII. törvény). A jogszabály értelmében az igényt bejelentő és azt megfelelően alátámasztó személyek egykori vagyonuk aktuális piaci értéke egy részének megfelelő, 1000 Ft névértékű kárpótlásijegy-csomagot kaptak, amelyet a jegyekhez alanyi jogon hozzájutók vagy azok örökösei használhattak fel állami tulajdonú vállalatok részvényeinek, önkormányzati tulajdonú lakások stb. megvásárlására. A kárpótlási jegynek kialakult egy belső piaca, ahol – bizonyos időszakokban – 20-30%-os árfolyamon is kereskedtek a jegyekkel. Véglegesen az államnak 2006-ra sikerült bevonni a kárpótlási jegyek döntő részét.
Részvényértékesítés kárpótlási jegy ellenében
Az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaságnak törvényi kötelezettsége volt a kormány gazdaságpolitikájának végrehajtása, így a kárpótlási jegyekkel szembeni részvénykínálat megteremtése, a kisbefektetők tulajdonhoz juttatása, valamint a magyar részvénypiac és a tőzsde élénkítése. A kormány 3275/1993. sz. határozatában előírta az állami vagyonkezelő szervezeteknek, hogy a kárpótlási kínálat megteremtését prioritásként kezeljék feladataik teljesítése során. Ezeket a célokat a hozzá tartozó társaságok részvényeinek nyilvános forgalomba hozatalával tudta az ÁV Rt. teljesíteni. Ilyen forgalomba hozatalra került sor például a Chinoin Rt., a Biogal Rt. (mindkettő gyógyszeripar), a Pick Rt. (húsipar), az OTP Rt. (a legnagyobb magyar bank), a Mol Rt. (az egyetlen magyar olajipari vállalat) esetében.
A kárpótlási jegy-részvény cseretranzakciók három alapvető feltétele a kialakított vagyonkoncepció szerint a következők szerint alakult:
a) Azok a társaságok kínálhatók fel kárpótlási jegyért elsősorban, amelyek tevékenysége a kisbefektetők előtt ismert és pénzügyi, gazdasági helyzetük vagy a tőzsdén vagy a tőzsdén kívüli forgalomban kedvező megítélésben részesül. (Ilyen volt a Pick, az OTP, a gyógyszeripari társaságok stb.)
b) Nagy jelentősége volt a megfelelő cserearány kialakításának, amely a tőzsdén kívüli társaságok esetében több mérlegadat együttes figyelembevételét igényelte. 1993-ban mind a sikeres, mind a sikertelen árfolyam kialakítására több példa is megemlíthető. Sikeresnek bizonyult az árfolyam kialakítása többek között az OTP, a Pick, a gyógyszeripari társaságok esetében, míg a Mol, illetve az Magyar Külkereskedelmi Bank jegyzésekor a felkínált részvények túlnyomó többsége a magas árfolyam miatt nem került átváltásra.
c) A sikeres kibocsátások feltételei között ugyancsak nagy jelentősége volt a megfelelő reklámtevékenység kialakításának, amely a gyógyszergyári részvények felkínálásakor már tudatos összetett feladatként jelent meg az ÁV Rt. munkában.
A nyilvános kibocsátásokon felül az ÁV Rt. 1994 nyarán négy portfóliócsomagot (gyógyszergyári részvények, valamint márkavédelmi társaságok részvényei) nyilvános pályázati kiírás útján kínált fel kárpótlási jegyért. Ez a konstrukció nem magánszemélyek, hanem cégek, szövetkezetek, önkormányzatok számára biztosította a kárpótlási jegyek felhasználását. Az árat licitálás útján maguk a pályázók alakították ki, ezért a kárpótlási jegyek beszámítási értéke ebben az esetben inkább a piaci árfolyamhoz közelített, mint a kamattal növelt névértékhez. (Ez a helyzet azért alakulthatott ki, mivel a jelzett szervezetek nem tartoztak az alanyi jogon kárpótoltak körébe.)
II. A bevételcentrikus privatizáció (1995–1999)
A magyarországi privatizáció második periódusában az értékesítési tranzakciók száma (főleg annak végefelé) lecsökken. A második ötéves ciklus alatt a közel húszéves időszak értékesítéseinek 34%-a valósult meg, tehát az értékesítések aránya még az „időarányos szint” felett maradt.
A második szakasz legmarkánsabb jegye azonban a privatizációs bevételek megugrása, és a ciklus végéig magas szinten maradása. Az ötéves időszak alatt folyt be a 20 éves privatizációs folyamat értékesítési bevételeinek 50%-a (folyó áron számolva). Az 1. ábra nyújt némi áttekintést a 20 évről, és azon belül is az egyes szakaszokról.
Ha megvizsgáljuk azt is, hogy ebben a szakaszban mekkora bevétel jutott átlagosan egy tranzakcióra, akkor nagy ugrást fedezhetünk fel az előző szakaszhoz képest, hiszen ez a fajlagos érték itt már 1,4 Mrd Ft (szemben az előző 250 M Ft-os értékkel). A különbség még akkor is jelentősnek mondható, ha folyó áron hasonlítunk össze.
1. ábra
A privatizációs tranzakciók alakulása (1990-2008)

Forrás: MNV Zrt. (Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Részvénytársaság)
Ez a szakasz a nagy bevételt hozó egyedi tranzakciók sorát hozta el, jellemzően sok tőkepiaci tranzakcióval.
Az értékesítési bevételek koncentráltsága megmaradt, sőt, meghaladta az előző szakaszban tapasztaltakat. A tranzakciók viszonylag szűk száma hozta a bevételek döntő hányadát. (Az 1995-ös évben például mindössze 16 társasághoz köthető tranzakciók adták az éves összbevétel 85%-át!)
Az időszakra jellemzők a sok milliárdos bevételt hozó privatizációk. Ezekben az években kerülnek – a Matáv után – azok a cégek (Mol, Richter, OTP) nyilvános és zártkörű forgalomba hozatalra, melyek azóta is a Budapesti Értéktőzsde legkeresettebb részvényeinek, úgynevezett „blue chipjeinek” minősülnek.
A hazai értékpapírpiac fejlesztését kiemelt gazdaságpolitikai célként definiálta az egymást követő kormányok mindegyike, a tőkepiaci eszközöket igénybe vevő privatizáció végig fontos vonulata a közel 20 év eseményeinek.
Elmondhatjuk azt is, hogy a tőzsdei bevezetések több szempontból is sikertörténeteknek tekinthetők:
– mind a technikai lebonyolítás, mind a végső ár kialakulása teljes mértékben szabályozott piaci mechanizmusok közepette valósult meg, elkerülve bármilyen szubjektív alapú döntést,
– a jó időben megvalósított privatizációk jelentős – többségükben jóval a részvénycsomagok névértéke feletti – bevételt eredményeztek,
– az új tulajdonosi csoportok átalakították a privatizált cégek irányítási-motivációs rendszerét, biztosították a szükséges tőkét a folyamatos működéshez és a fejlesztésekhez.
A privatizációs folyamat végére egyértelműen beigazolódott, hogy az értékpapír-piaci tranzakcióknál követett stratégia helyes volt. A privatizációs szervezet egyszerre csak kisebb részcsomagokat „dobott piacra”, az egymást követő tranchek, részvénycsomagok értékesítése egyre nagyobb bevételt jelentett a költségvetés számára.
Az állam vagyona növekedett, amennyiben a kormányzatnak volt türelme, hogy kivárja a piaci fejlődés gyümölcsének megérését.
Az állam, a központi költségvetés, persze, sokszor türelmetlenebbnek tűnt, mint hosszú távra gondolkodónak. Különösen akkor, ha a kormányzat kiemelt célja a költségvetési deficit drasztikus leszorítása, a költségvetési kiigazítás volt.
A második privatizációs szakasz ennek jegyében kezdődött.
Az 1995-ös év folyó áron is a tisztán privatizációs bevételek tekintetében rekord év lett. Az értékesítési bevételek meghaladták a 480 Mrd Ft-ot, és amint arra már utaltunk, a bevételek 85%-a mindössze 16 cég privatizációjához kapcsolódott. A Matáv éves tranzakciói 118 Mrd Ft-ot biztosítottak, míg a gáz- és áramszolgáltató társaságok privatizációja (kiegészülve két erőművel) nem kevesebb mint 250 Mrd Ft-ot hozott a közös kasszába.
Az említett energetikai cégek eladását, annak körülményeit és következményeit még napjainkban is szakmai-politikai vita kíséri. A viták egyik oldalról elutasították e stratégiailag fontos, az árakat illetően a lakosság kiadásait jelentős mértékben érintő iparág vállalatainak eladását. Még kevésbé értettek egyet az új tulajdonosokat hosszú távon kedvező pozícióba hozó szerződés azon kitételével, amely folyamatosan engedélyezi számukra egy 8%-os költségarányos nyereség realizálását. Többen, további – „titkos záradékokban” rögzített – előnyök megadását is tudni vélték.
A másik oldal érvei között a legfontosabb volt az, hogy az elért bevételek tagadhatatlanul nagyban hozzájárultak az ország külső adósságállományának jelentős csökkentéséhez, Magyarország hitelképességének, pénzpiaci pozíciójának javításához. (Az ország bruttó eladósodottsága 4 Mrd USD-vel, az éves adósságszolgálat 470 millió USD-vel csökkent.)
A privatizáció második öt évében a privatizációs szervezethez rendelt működő társasági részesedések száma – ha már nem is annyira drasztikusan, mint az előző évek során, de – további jelentős mértékben csökkent (több mint 600-zal), és vagyonkezelői szempontból ténylegesen „kezelhető” 200-as szintet ért el. A tömeges privatizáció után megkezdődhetett a vagyonnal való gazdálkodásra történő koncentrálás.
A privatizáció hozzájárult az állami költségvetés kiigazításához, a bevételi kényszer elmúltával az értékesítéseknél már elsődleges, megkérdőjelezhetetlen szempont kerülhetett előtérbe, a tranzakció nem járhat az állam számára vagyonvesztéssel.
A második privatizációs periódus végére a magyarországi tulajdoni viszonyok tagadhatatlanul megfeleltek az európai piacgazdaságok tulajdonosi arányainak. A gazdálkodó szervezetek, döntő többsége magántulajdonosok kezébe került, az állam társaságokban megtestesülő vállalkozói vagyona a nemzetgazdaság egészében jelentősen visszaszorult.
Intézményi változás, főbb események
A privatizáció egységesített szabályozását „Az állam tulajdonában lévő vagyon értékesítéséről” – privatizációs törvény – szóló 1995. évi XXXIX. törvény biztosította. Az 1994 novemberében a parlament elé terjesztett törvény a privatizációs jogalkotás harmadik hullámát képviselte. A privatizációs törvény feladata volt a privatizáció felgyorsítása, továbbá célja addigi hiányosságainak csökkentése, a transzparencia növelése a gyakorlati tapasztalatok alapján. Az új törvény a privatizációs szervezet egységesítésére, az eddigi túlzott privatizációs költségek csökkentésére irányult. Megtartotta a törvények alapkategóriáit („vállalkozói vagyon, tartós állami tulajdonban maradó vagyon”), a korábbi törvények bevált elemeit, de jelentős változtatásokat is eszközölt. Ezek egyrészt a megváltozott gazdasági helyzetből, másrészt a kormány privatizációra vonatkozó programjából következtek. Az új privatizációs törvény a folyamatosságot, a privatizáció melletti elkötelezettséget jelentette. Deklarálta a privatizáció célját és követelményeit, megteremtette az egységes privatizációs és vagyonkezelő szervezetet, tisztázta a tulajdonosi jogok és gazdálkodási feladatok megosztását az újonnan megalakított Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) és a döntően az állam ingatlanvagyonát kezelő Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) között. A törvény mellékletében tételesen felsorolta a tartósan állami tulajdonban maradó cégek körét, cégenként pontosan meghatározta az állami tulajdonlás mértékét.
Az ÁPV Rt.-t mint az Állami Vagyonügynökség és az Állami Vagyonkezelő Rt. közös jogutódját a privatizációs törvény útján az Országgyűlés alapította. Formáját tekintve egyszemélyes részvénytársaság volt, kizárólagos tulajdonosa a magyar állam, részvénye névre szóló és forgalomképtelen. Az ÁPV Rt.-t a kormány, illetve megbízásából a privatizációs, majd később a pénzügyminiszter felügyelte, akik egyúttal a részvényesi jogok gyakorlását is ellátták.
Az ÁPV Rt. szervezeti felépítését a privatizációs törvény határozta meg, szervezeti és működési szabályzatát (SZMSZ) pedig – a törvényben megfogalmazott felhatalmazás alapján – a kormány fogadta el. Feladatait a privatizációs törvény, az aktuális költségvetési törvény, az államháztartásról szóló törvény, a gazdasági társaságokról szóló törvény, a számvitelről szóló törvény, valamint a kormány határozatai szabták meg.
Az ÁPV Rt. döntéshozatali mechanizmusai a portfólióba tartozó vagyonelemek kezelésének feladataihoz illeszkedtek. A döntések 1999. évet megelőzően alapvetően privatizációs jellegűek voltak, később az adott eszközök (társaságok, ingatlanok stb.) működtetéséhez kötődtek.
Az 1995. év folyamán a vagyonkezelők összesen 325 pályázatot írtak ki (ÁVÜ 175 darab, ÁV Rt. 9 darab, ÁPV Rt. 141 darab). Az év során 138 részvényértékesítésre került sor. Az értékesített részvénytársasági tulajdon eladási ára meghaladta a 480 Mrd Ft-ot, az értékesítési átlagos árfolyam a jegyzett tőke értékének 161,3%-át érte el. Ez az érték jelentősen magasabb a megelőző periódusénál. Az 1995. évben 60 kft. üzletrészének értékesítésére került sor, az eladási ár meghaladta a 6,7 Mrd Ft-ot. Az egyéb vagyontárgy-értékesítésre kiírt pályázatok során 444 darab vagyontárgy értékesítését kísérelték meg a vagyonkezelők, amiből csak 154 darab zárult sikeresen.
A hazai villamosenergia-rendszert nyolc erőművi társaság, hat áramszolgáltató társaság, a Magyar Villamos Művek Rt. és az Országos Villamostávvezeték Rt. alkotta. A privatizációs program keretében 1995. évben a hat áramszolgáltató társaság, két erőművi, valamint egy iparági tervező társaság részvénycsomagjai kerültek értékesítésre. A villamosenergia-ipari társaságok privatizációja 1995. évben 185,4 Mrd Ft bevételt eredményezett. A befektetők túlnyomórészt szakmai befektetők voltak, ez egyrészt a pályázati kiírásokban is elsődleges szempont volt, másrészt az iparági sajátosságokból is eredt.
A regionális gázszolgáltató társaságok privatizációs koncepcióját kezdetben az ÁVÜ, majd a vagyont a későbbiekben átvevő ÁV Rt. alakította ki. A privatizáció választott formája többfordulós, nyilvános pályázat volt, amelynek során egy tranzakció keretében került sor a társaságok többségi, 50%+1 részvényt kitevő részesedéseinek értékesítése.
A stratégiai társaságnak tekinthető Mol Rt. részvényeinek privatizációjáról – a 25%+1 tartós szavazati arány feletti részvénycsomag kivételével – a kormány döntött. A program indulásakor az állami tulajdoni hányad 88,3% volt (amiből 25%+1 részvény tartós állami tulajdon). Az első privatizációs program 1995 november–decemberében valósult meg. Az értékesített Mol Rt.-részesedés mértéke 29,7%, volt. A tranzakció eredményeként a Mol-részvények bevezetésre kerültek a Budapesti Értéktőzsdére.
A Matáv Rt. privatizációja második szakaszának kezdete előtt az ÁPV Rt. tulajdonában – az 1993. évi első privatizációs szakaszt követően – 64,86%-os részvénycsomag állt. Az 1995. december 20-án aláírt Részvényértékesítési megállapodás értelmében az ÁPV Rt. értékesített a MagyarCom (az első privatizációs szakasz nyertese) számára 37,21%-os részesedéscsomagot.
Az ÁPV Rt. 1996. évi gazdálkodása eredményes volt, bár a privatizáció mértéke, az abból származó bevétel nem érte el az előző év kiugróan magas szintjét. Rá kell mutatnunk a privatizációs értékesítések egy fontos sajátosságára. Az értékesített cégekkel az ÁPV Rt. jelentős összegű, a társaságokat terhelő kötelezettségeket is értékesített, ennek hatása már megmutatkozott mind a keresletnél, mind az értékesítési áraknál.
Az ÁPV Rt.-nél a készpénzbevétel mellett közel 41 Mrd Ft névértékű kárpótlási jegyet is realizáltak, amit a privatizáció ellenértékeként fogadott el a vásárlóktól 1996-ban.
A nyilvános kárpótlási jegy-részvény cserék 1996-ban kiemelkedő eredményeket hoztak a forgalomban lévő jegyek bevonása tekintetében. A nyilvános kárpótlási jegy-részvény csereakciókon az eddigi megvalósult kárpótlási jegyes tranzakciókhoz viszonyítva a bevont jegyek összes címletértékének több mint 36%-a, névértékének pedig közel 40%-a 1996-ban került bevonásra.
Az időszak egyik legfontosabb sikere néhány bank és nagyvállalat többségi tulajdonrészének eladása volt, amelyek az elmúlt években részesei voltak a konszolidációs hullámoknak. Így például 1996. évben a Borsodchem és a Tiszai Vegyi Kombinát értékesítése (mindkettő nagy vegyipari vállalat). Bár az eladás módja több ponton különbözött, a végeredmény hasonló: mindkét társaság többségi pakettje külföldi és hazai intézmények kezébe került, és kisbefektetők is jegyezhették a papírokat.
Az ÁPV Rt. 1997. évi tevékenységét néhány jelentős társaság részvénycsomagjának értékesítése teszi különösen jellegzetessé, mivel az összes részvény és üzletrészhez kapcsolódó szerződéses érték 82%-a néhány kiemelt cég értékesítéséhez kapcsolódik. Az alábbi táblázat mutatja, hogy a vagyonkezelő privatizációs tevékenysége eredményének döntő része 6 társasághoz köthető 1997-ben.
1. táblázat
1997 legnagyobb bevételt eredményező privatizációi adatok M Ft-ban
Társaság neve
Szerződés szerinti érték
Magyar Távközlési Rt.
140 114
Mol Magyar Olaj és Gázipari Rt.
55 527
Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Rt.
39 648
Országos Takarékpénztár és Ker. Bank Rt.
39 637
Magyar Hitelbank Rt.
17 472
Hungária Szálloda Rt.
8 125
 
Forrás: MNV Zrt.
A Mol privatizációjának jellegét meghatározó kormánydöntések szerint 1997-ben folytatódott a társaság részesedésének értékesítése pénzügyi befektetők részére az 1997. év tavaszán megvalósult összetett tőkepiaci tranzakció keretében. A privatizációt megelőzően az állami tulajdonrész nagysága 58,6%-os volt, ami 36,2%-os arányra csökkent.
A privatizáció 1997. évi eredményei között az egyik legfontosabb, hogy a bankrendszer csaknem egésze gyakorlatilag 1997. év végétől magántulajdon keretei között működik. Ezzel az eredménnyel Magyarország a tulajdonosi szerkezet területén megvalósította az EU-konform pénzügyi rendszer kialakítását. A magyar bankok privatizációja mintegy 140 Mrd Ft bevételt jelentett az állami költségvetésnek.
Érdemes e bankprivatizációs folyamat néhány fontosabb mozzanatát megemlíteni:
– az OTP, mint a legnagyobb magyar bank 7 millió 1 db, egyenként ezer forint névértékű részvényének 80%-a nemzetközi és hazai intézményi befektetők kezébe került, a maradék 20%-ot hazai magánbefektetők vásárolták meg. Az l db különleges – szavazatelsőbbségi jogokat biztosító – részvény az ÁPV Rt. tulajdonába került;
– a Takarékbanknak német (Deutsche Genossenschaftsbank), a K and H Banknak belga és ír (Crediet Bank, Irish Life), a Mezőbanknak osztrák (Bank Austria – Giro Credit) többségi tulajdonosa lett.
III. A VISSZAFOGOTT ÉRTÉKESÍTÉSEK IDŐSZAKA (2000–2002)
A privatizáció történetén belül egy hároméves időszak az, ahol mind az értékesítési tranzakciók száma, mind az értékesítési bevételek nagyságrendje folyó áron völgymenetet jelez.
A harmadik ciklusban a 20 éves privatizációs folyamat értékesítési tranzakcióinak mindössze 2,5%-a valósult meg, és ehhez igazodott a privatizációs bevételek nagyságrendje is. A magyarországi privatizáció közel 20 évének összbevételéből ezen három év alatt a bevételek 2,7%-a folyt be.
Ha megvizsgáljuk azt, hogy ebben az időszakban hogyan alakult a fajlagos tranzakciós bevétel, akkor – érdekes módon – nagy különbséget nem fedezhetünk fel az előző szakaszhoz viszonyítva. Az egy tranzakcióra vetített bevétel nagysága itt is alig marad el az 1 Mrd Ft-os szinttől. Azaz kevés, de viszonylag nagy értékű tranzakció valósult meg, úgy hogy még az előző években tapasztalt koncentráció is megmaradt.
A privatizáció harmadik szakaszában – már csak az előzőekben bemutatottak miatt is – az ÁPV Rt. portfóliójába tartozó működő társasági részesedések száma mérsékelt csökkenést mutatott, 2002 végére 176-os darabszámon zárt.
A hároméves szakaszban a privatizáció másodlagos az állami vagyonnal való gazdálkodás prioritásához képest, a privatizációs szervezet is inkább vagyonkezelőként kezd működni, megerősödnek az erre irányuló szervezeti intézkedések is.
E korszakra jellemző, hogy mindössze három, nagyobb árbevételt eredményező privatizáció történt: a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. részvénycsomagjának értékesítése 2000-ben; kiemelkedő jelentőségű volt a CD Hungary (ingatlanvagyon-kezelő) eladása, valamint a Budapest Bank még állami tulajdonban lévő részvénycsomagjának értékesítése.
Értelemszerűen visszaesett a privatizációs szervezet bevétele. A 2000. évre tervezett 128 Mrd forinttal szemben csak 19 Mrd, míg 2002-ben mindössze 10 Mrd forint bevétel került a „kasszába” az előirányzott 15,6 Mrd forint helyett. 2002-ben gyakorlatilag leállt a privatizáció.
IV. BEVÉTELCENTRIKUS ÉRTÉKESÍTÉSI ÚJHULLÁM (2003–2007)
A negyedik nagy privatizációs ciklust a nagy privatizációs bevételek mellett az értékesítési tranzakciók viszonylag kis száma jellemzi.
Míg a 20 éves privatizáció értékesítési tranzakcióinak mindössze 3,4%-a valósult meg ezen ötéves időszakban, addig a 20 éves értékesítési bevételeknek (folyó áron) 30%-a ebben a szakaszban folyt be az ÁPV Rt.-hez, illetve a költségvetéshez. Amennyiben a tisztán privatizációs bevételekhez számítjuk az olyan egyedi, nem tipikusan részvénypakett-eladásból vagy nem a privatizációs szervezetnél megjelenő bevételeket, mint a Richter kötvénykonstrukció és a Budapest Airport értékesítési csomag, akkor ez az arány még magasabb, 43%-os, és így folyó áron megelőzi az 1995–1999-es ciklus összbevételi szintjét (l. 2. ábra).
2. ábra
Az értékesítési bevételek alakulása (MrdFt-ban)

Forrás: MNV Zrt.
Az értékesítési tranzakciók alacsony számát természetesen az magyarázza, hogy a privatizációs szervezethez rendelt társasági részesedések száma már alacsony volt. A társaságok számának csökkenése ebben az ötéves szakaszban nagyjából megegyezett az előző hároméves perióduséval.
Nem meglepő így, hogy az egy tranzakcióra jutó fajlagos bevételek szintje ebben a ciklusban megtöbbszöröződött, az 5 év átlagában 8,2 Mrd Ft-ot tett ki. A bevételek koncentrációja soha nem látott szintet ért el. Minden év összbevétele szinte teljes egészében lefedhető 1-2 tranzakció eredményével. A 2003. év a Postabank-privatizációjé (101 Mrd Ft-os bevétel), a 2004. év a Mol (77 Mrd Ft) és a Richter kötvénykonstrukció (158 Mrd Ft) éve, a 2005-ös az Antenna Hungária műsorszóró társaság (46 Mrd Ft) és a Budapest Airport (60 + 404,5 Mrd Ft) tranzakcióké, 2006-ban a Mol még állami tulajdonú részvénycsomagja került értékesítésre (277 Mrd Ft), míg 2007-ben a Földhitel- és Jelzálogbankban (FHB) lévő többségi csomag (66,8 Mrd Ft).
Az érintett cégek sajáttőke-értékeihez viszonyítottan is igen magas privatizációs bevételeket az akkori nemzetközi befektetői klíma is magyarázza. Szemben az első privatizációs szakasszal a társasági értékesítések piaca ebben az időszakban keresleti, az árak, árfolyamok fellendülésének időszaka volt.
Az értékesítéseket a kormányzati gazdaságpolitika indította el. A kormány 2002 végén elfogadta a középtávú privatizációs és vagyonkezelési koncepciót, melyben elkötelezte magát a privatizációs folyamat felgyorsítása és lezárása, valamint az üzleti típusú – EU-konform vagyonkezelési gyakorlat megteremtése mellett.
Privatizációs célként fogalmazódott meg a 700 Mrd forintot meghaladó állami (társasági) vagyon három év alatt történő egyenletes ütemű (évi 150-200 Mrd nyilvántartási értékű privatizálható vagyontömeg) értékesítése, az ÁPV Rt. jelentős, évi 100 Mrd forintos költségvetési befizetői pozíciójának előírásával.
A privatizáció kapcsán kiemelt jelentőségű célként a privatizációs kínálat biztosításán túl, a tőkepiac és a tőzsde szerepének erősítése, forgalmának élénkítése, készpénzbevételek maximalizálása, a versenyeztetés előtérbe helyezése került. A Medgyessy-kormány deklarálta, hogy a kárpótlási folyamatot le kívánja zárni.
A privatizáció kormányzati gazdaságpolitika általi felpörgetését, a privatizációs bevételek hozzájárulását a költségvetés konszolidációjához az 1995-ös költségvetési kiigazító program kapcsán már érintettük. A negyedik privatizációs szakasz látványos bevételeinek költségvetési felhasználása, ennek értékelése már nem tartozik a tanulmány tárgyához.
Események, innovációk a privatizációban
Az ÁPV Rt. 2003-ban sikeres évet zárt. Az üzleti terv az alábbi kiemelt feladatokat fogalmazta meg az ÁPV Rt. hozzárendelt vagyonára vonatkozóan:
– a bankprivatizáció lezárása,
– tőzsdei privatizációs konstrukció,
– tőkebevonásos tranzakciók megvalósítása,
– a kárpótlási jegyek bevonása,
– az üzleti típusú vagyonkezelésre való átállás.
Az ÁPV Rt. 2003-ban befejezte a bankszektor értékesítését, melynek eredményeként a Postabank Rt. eladásából 101 Mrd Ft-os, a Földhitel- és Jelzálogbank Rt. értékesítéséből 11,7 Mrd Ft-os, illetve a Konzumbank Rt. eladásából 10,8 Mrd Ft nagyságú bevétel keletkezett. A 2003. évi bankprivatizáció az állami vagyon lebontása 15 éves történetének legnagyobb sikerét hozta.
A Forrás Rt. (részvényportfólió társaság) részvényeinek értékesítési konstrukciója megteremtette a lehetőséget a piacon lévő kárpótlási jegyek bevonására. A tranzakció kapcsán az előzetes várakozások alatti mennyiség jelent meg a piacon. Ezen az ágon mintegy 7,1 Mrd Ft-os bevételt realizált az ÁPV Rt. 2003-ban.
A nagy értékesítési bevételekhez innovációk is kapcsolódtak ebben a szakaszban. A Richter Gedeon Rt. tranzakció nem szokványos részvényértékesítésként valósult meg, hanem az ÁPV Rt. a részvényekre 2009-es határidővel átcserélhető kötvényt bocsátott ki, melyek esetében az államnak megvan a lehetősége, hogy a lejáratkor maga válasszon, hagyja-e a kötvények részvényekre cseréjét, avagy a kötvények tőke- és kamatrészét fizesse. A konstrukció kialakításakor kiemelt szempont volt az, hogy a Richter középtávú stratégiáját megvalósíthassa, azt ne veszélyeztesse a tulajdoni viszonyok módosulása.
A Budapest Airporthoz kapcsolódó tranzakció újszerűsége abban rejlett, hogy a privatizációs szervezet itt sem egyszerűen csak részesedéseket értékesített, hanem a részvények és a Ferihegyi repülőtér üzemeltetési jogai egy csomagban kerültek a befektetők részére felajánlásra.
A hazai privatizáció történetében a legnagyobb egyedi tranzakcióból származó bevételt 2005-ben a Budapest Airport értékesítése eredményezte. A társaság 75%–1 szavazatot kitevő részvénycsomagjának értékesítésére, valamint az üzemeltetési szerződés meghosszabbítására és a Kincstári Vagyonigazgatóság (KVI) tulajdonában lévő ingóságok értékesítésére kiírt zártkörű pályázati eljárás keretében került sor.
A pályázat első helyezettje a brit BAA Ltd. lett, az azonnali tranzakciós ellenérték összegére 464,5 Mrd Ft-os ajánlatot tett, ebből 404,5 Mrd Ft közvetlenül a Kincstári Vagyonigazgatóság számlájára folyt be. A szerződés zárására 2005. december 22-én került sor, és ennek keretében történt meg 10 Mrd Ft-os osztalékelőlegének pénzügyi teljesítése is.
Az ÁPV Rt. tőkepiacok fejlesztésére vonatkozó tervei ugyan csak részben valósultak meg, de az FHB Rt. tőkepiaci értékesítése, illetve a Forrás Rt. (több cég kisebbségi részvénycsomagjait tartalmazó portfóliótársaság) tőzsdére történő bevezetése az üzleti tervben foglaltaknak megfelelően zajlott. A Mol Rt. tőzsdei értékesítését a kedvezőtlen értékesítési körülmények – a vártnál alacsonyabb ár – miatt az ÁPV Rt.-nek egy évvel csúsztatnia kellett.
Az egységes vagyongazdálkodás kezdete (2007)
Az eltelt közel két évtized alatt az állami tulajdon lebontása megtörtént, az intézményes privatizáció lezárult, megteremtődtek a feltételei annak, hogy kidolgozásra kerüljön az állami vagyonnal való gazdálkodás tartós törvényi szabályozása, kialakításra kerüljön az állami vagyongazdálkodás egységes szervezeti és működési rendszere, a hosszú távon állami tulajdonban maradó vagyon kezelésére, hasznosítására, intézményrendszerére egységes szabályozás szülessen.
A 2007. évi vagyontörvénnyel elérni kívánt általános cél az volt, hogy javuljon az állami vagyonnal való gazdálkodás átláthatósága, hatékonysága, megteremtődjenek a feltételek az állami vagyon hosszú távú hasznosítása terén. A vagyongazdálkodásért felelős egyetlen szervezet az állami vagyon teljes körét egységes elvek és követelmények szerint kezelje.
A vagyontörvénnyel kitűzött cél igen ambiciózus volt, hiszen az állam vállalkozói vagyonának három – eddig önállóan működő – szegmensét kellett „összegyúrni”, egyenszilárdságúvá tenni: a társasági vagyonelemeket, a termőföldvagyont, valamint az ingatlanokat.
Az első, hatalmas feladat az egységes vagyon-nyilvántartási rendszer kialakítása. Ez nem mást jelent, mint hogy az állam képviselői meg tudják mondani, mekkora is a rájuk bízott vagyon nagysága, mihez lesz mérhető vagyongazdálkodási tevékenységük eredménye.
A vagyonnyilvántartás mellett elkerülhetetlen az egyes vagyonelemek hozamkövetelményeinek megszabása, a teljesítmény folyamatos mérése, kontrollja, az ehhez tartozó értékelési rendszer kialakítása. Ezek alapjai a privatizációért felelős szervezeteknél már kialakításra kerültek, kultúrájuk megőrzése és továbbörökítése kiemelten fontos cél.
A vagyontörvény által létrehozott Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács a vagyontörvény szellemének megfelelően kialakította középtávú stratégiáját. A stratégia a privatizáció tekintetében a következők szerint fogalmaz:
„A tanács üzletileg indokolt esetben él a privatizáció lehetőségével. Megalapozottnak tekinthető az értékesítés, ha a tranzakcióval elérhető hozamok jelen értéke az aktuális kamatkondíciók, devizaárfolyamok illetve a reálisan várható infláció mellett nagyobb, mint a tranzakció elmaradása esetén értékelhető hozamok jelen értéke.
A tanács az értékesítésből szerzett bevételnek a költségvetési törvényben megfogalmazott részét az állami vagyon gyarapítására fordíthatja. Indokolt esetben új társaságot alapíthat, ha úgy ítéli meg, hogy a befektetett állami erőforrásokat hatékonyan lehet működtetni, és a tevékenység nyereséges működése előreláthatólag hosszú távon biztosított.
Összefoglaló megállapítások
1. A privatizáció elmúlt 2 évtizede – az eredeti céloknak megfelelően – jelentősen hozzájárult a magyarországi tulajdonosi szerkezet megváltozásához. Míg a rendszerváltást (1989–1990) megelőzően a vállalatok szinte kizárólag állami tulajdonban voltak, közel húsz év múlva az állami tulajdon minimálisra zsugorodott, és kialakult a magántulajdon dominanciája.
A 3. ábrán jól követhető ez a hatalmas változás, amely a zöldmezős beruházások és a privatizáció révén a magyar társas vállalkozások tulajdonosi struktúrájában bekövetkezett.
3. ábra
2. Érdemes megvizsgálni azt is, hogyan változott a privatizációs szervezetekhez rendelt állami tulajdonú vállalatok, társaságok, társasági részesedések száma (4. ábra).
4. ábra
A privatizációs szervezeteknél lévő működő társaságok számának alakulása

Forrás: MNV Zrt. Megjegyzés: a 2008. évi jelentős változás oka, hogy a „Vagyontörvény” a január 1-jétől megalakult Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tulajdonosi irányítása alá helyezte a korábban a különböző minisztériumoknál lévő társaságokat.
A vállalatok, ill. átalakulások után más társaságok azonban nem csak tulajdonost váltottak, hanem egy részük felszámolásra, végelszámolásra került, más részük átalakulás előtt megszűnt. A lényeg, ami az ábrából is kiolvasható, hogy radikálisan átalakult a magyar vállalati struktúra.
3. A magyarországi privatizációban jelentős szerepet játszott a külföldi tőke. Amint az a 3. ábrán látható, a hazai társas vállalkozások 52,4%-a külföldi tulajdonban van. A magyar befektetők és/vagy hitelező banki háttér hiányában meglehetősen másodlagos szerepet játszottak a folyamatban. Néhány speciális konstrukció hozzájárult bizonyos vállalatok esetében a menedzsment és a dolgozói tulajdonlás kialakulásához, méreteit illetően azonban mindez marginálisnak tekinthető. A lakosság (a kisbefektetők) egy-egy tőkepiaci tranzakció keretében juthatott kedvezményes keretek között, vagy kárpótlási jegyért vállalati részvényekhez, mértéke azonban ennek is elhanyagolható a tulajdonosi struktúrát illetően.
1990 és 2006 között a 27 ország befektetőinek 44,8%-a az EU-tagországokból érkezett, amelyek közül is kiemelkedik Németország (aránya az összprivatizáción belül 20,7%), Franciaország (7,3%) és az Egyesült Királyság (5,1%).
Jelentős az USA szerepe (11,25%), míg nemzetközi társaságok közel 40%-kal részesedtek a privatizációból.
A külföldi tőke szerepe, tulajdoni arányának következményei az összességében pozitív megítélés mellett szakmai és politikai vitákat is involvál:
– a külföldi tőke bejövetele önmagában is, az exportképesség jelentős javulásán keresztül pedig még inkább javította az ország nemzetközi fizetési mérlege egyensúlyát;
– a nagyarányú külföldi befektetés vitathatatlanul úttörő szerepet játszott a nemzetgazdaság ágazati és termékszerkezetének átalakulásában, segítette, sőt, előidézte azt a radikális piacváltást, amely az 1990-es években lezajlott;
– vállalati szinten új technológiák, menedzsmenttudás meghonosításával nagyarányú termelékenységnövekedés következett be, javítva a vállalatok versenyképességét;
– a kritikusok szerint a külföldi tőkebefektetések nagyarányú kedvezmények mellett valósultak meg folyamatosan rontva az állami költségvetés pozícióját; egyes iparágakban megfigyelhető volt a piac vásárlása, az eredeti cél, a megvásárolt cégek fejlesztése és folyamatos működtetése helyett; „bérmunkásországgá” váltunk a kutatás-fejlesztés, innováció alacsony szintje mellett; a nemzetgazdaság teljesítménye „néhány” multinacionális vállalat teljesítményétől függ, ami erősen sebezhetővé teszi ezt a gazdaságot (l. 5. ábra).
5. ábra
Az FDI áramlás és a „hálózatos” vállalkozásszerveződés következménye a transznacionalizálódási index erősödése

Forrás: World Investment Report 2008 (United Nations)
4. A privatizáció jelentős bevételhez juttatta a magyar államot, közvetlenül vagy közvetve javította a költségvetés pozícióját, hozzájárult nagy volumenű fejlesztések megvalósításához.
5. Bár a magyar privatizáció összességében eredményesnek ítélhető, kétségtelenül adós maradt egy-két eredeti célkitűzés megvalósításával, és együtt járt kudarcokkal is.
A Budapesti Értéktőzsde növekedését, erősödését nem igazán sikerült elérni, új vállalatok alig kerültek a második évtizedben tőzsdére.
Annak ellenére, hogy a privatizációs szerződések szinte mindegyike kiemelten kezelte a foglalkoztatás szintjének fenntartását, vagy a még kezelhető csökkenését, a magyar gazdaság egyik legkritikusabb pontja a legálisan foglalkoztatottak rendkívül alacsony aránya. Részben következménye ez az egyik oldalról pozitív termelékenységnövekedésnek.
Kudarcnak tekinthető a magyar légiközlekedés egyetlen társasága, a Malév privatizációs története, amely többszöri kísérlet után került többségi magántulajdonba, de működése, finanszírozása mind a mai napig problematikus.
A privatizáció sem tudott megmenteni olyan, nagy múltú magyar vállalatokat, mint az IKARUSZ, amely Európa legnagyobb autóbusz-összeszerelője volt, vagy a magyar mezőgazdaság egykori zászlóshajóját, a Bábolna Mezőgazdasági Részvénytársaságot. Hasonló sorsra jutott az észak-magyarországi régió acélipara. Meglehetősen nehéz gazdasági helyzetben vannak a híres magyar porcelánipari cégek (Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.)
Politikai, de még szakmai vitákban is gyakran elhangzik, hogy a magyarországi privatizáció az állam jelentős vagyonvesztését eredményezte. Részletes számításokra eddig senki nem vállalkozott. A legismertebb becslést Báger Guszáv és Kovács Árpád könyvében olvashatjuk (Báger Gusztáv–Kovács Árpád: Privatizáció Magyarországon, Állami Számvevőszék Fejlesztési és Módszertani Intézet [2004]), akik a vagyonvesztés mértékét 30% körül jelölik meg.
Kétségtelen tény, hogy különösen a kezdeti időszakban a hiányos jogszabályi és intézményi környezet, a piacgazdasági ismeretek és tapasztalatok hiánya, de még inkább a gazdaság jelentős visszaesése leértékelte az állami vagyont, annak egy része névérték alatt került értékesítésre. Az sem hagyható számításon kívül, hogy az állam nagyon jelentős tőkével konszolidálta a bankokat azok privatizációja előtt. Már a tárgyalt második periódusban is jó néhány részvénypakett magas árfolyamon kelt el, és ez jellemezte a harmadik és negyedik szakasz szinte minden nagy tranzakcióját.
MELLéKLET
A két évtized néhány kiemelt nemzetgazdasági mutatója (1990–2009)
Év
GDP-növekedés (%)
előző év = 100%
USD/HUF-árfolyam
Infláció (%)
előző év = 100%
1990
–3,4
63,2
28,9
1991
–11,9
74,8
35,0
1992
–3,1
79,0
23,0
1993
–0,6
92,0
22,5
1994
2,9
105,1
18,8
1995
1,5
125,7
28,2
1996
1,3
152,6
23,6
1997
4,6
186,8
18,3
1998
4,9
214,5
14,3
1999
4,2
237,3
10,0
2000
5,2
282,3
9,8
2001
4,1
286,5
9,2
2002
4,4
258,0
5,3
2003
4,3
224,4
4,7
2004
4,7
202,6
6,8
2005
3,9
199,7
3,6
2006
4,0
210,5
3,9
2007
1,2
183,8
8,0
2008
0,6
171,8
6,1
2009
–6,7
196,1
4,4
 
Forrás: www.ksh.hu, www.mnb.hu
Irodalomjegyzék
Laky Teréz–Neumann László–Boda Dorottya (1998): A privatizáció foglalkoztatási hatásai, Számadás a talentumról kiadványsorozat, ÁPV Rt., Bp.
Voszka Éva (1998): Spontán privatizáció, Számadás a talentumról kiadványsorozat, ÁPV Rt., Bp.
Giday András (1999): Kedvezményes privatizációs technikák, Számadás a talentumról kiadványsorozat, ÁPV Rt., Bp.
Vanicsek Mária (1999): Elosztásos privatizáció, Számadás a talentumról kiadványsorozat, ÁPV Rt., Bp.
Diczházi Bertalan (1999): A külföldi tőke szerepe a privatizációban, Számadás a talentumról kiadványsorozat, ÁPV Rt., Bp.
Szanyi Miklós (1999): Csőd, felszámolás, végelszámolás mint a privatizáció módja, Számadás a talentumról kiadványsorozat, ÁPV Rt., Bp.
Mihályi Péter (1999): A kárpótlás, Számadás a talentumról kiadványsorozat, ÁPV Rt., Bp.
Rechnitzer János (1999): A privatizáció regionális összefüggései, Számadás a talentumról kiadványsorozat, ÁPV Rt., Bp.
Lajtai György–Vanicsek Mária (1999): Adóskonszolidáció, Számadás a talentumról kiadványsorozat, ÁPV Rt., Bp.
Major Iván (1999): A távközlés privatizációja, Számadás a talentumról kiadványsorozat, ÁPV Rt., Bp.
László Tibor–Mészáros Tamás (2004): A 2003. év – a bankrendszer privatizációjának befejezése. Magyarország politikai évkönyve® 2003-ról. (Szerk.: Sándor Péter–Vass László–Sándor Ágnes–Tolnai Ágnes), Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, Bp.
László Tibor–Mészáros Tamás (2005): A 2004. év – kiemelkedő sikerek a privatizációban. Magyarország politikai évkönyve® 2004-ről. (Szerk.: Sándor Péter–Vass László–Sándor Ágnes–Tolnai Ágnes), Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, Bp.
László Tibor–Mészáros Tamás (2006): A végén csattan az ostor – 2005. év rekordbevétel a privatizációban. Magyarország politikai évkönyve® 2005-ről. (Szerk.: Sándor Péter–Vass László–Tolnai Ágnes), Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, Bp.
Sárközy Tamás (2008): A korai privatizációtól a késői vagyontörvényig (Az állami tulajdon jogának fejlődése), HVG–ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Bp.
*A szerzők köszönetet mondanak Pitti Zoltánnak és Szecsei Istvánnak sokoldalú segítségükért.